A varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon

A szürrealizmussal akkor estem sírig tartó, lángoló szerelembe, amikor először megpillantottam Jacek Yerka “Walking lesson” című képét. Ő volt az első szürrealista festő, akinek a képeivel komolyabban elkezdtem ismerkedni – habár az általa képviselt irányvonal sokkal lágyabb, meseszerűbb, színesebb és szimbolikusabb, mint a nagy elődöké, például Chirico-é, Max Ernst-é, vagy Magritte-é; igaz, korban is elválasztja őket néhány évtized.

/A képeket nagyobb méretben is láthatod, ha rájuk kattintasz./

Jacek Yerka: Walking lesson

René Magritte: Madame Recamier

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elsőre talán sokakban idegenkedést váltanak ki a furcsa lényekkel, azonosíthatatlan motívumokkal teleszőtt képek, azonban a szürrealizmus kiindulópontja, vizsgálatának tárgya épp a lehető legszűkebb értelemben vett valóság – annak is a lecsupaszított, jelentésétől megszabadított váza. Az én olvasatomban a szürrealizmus – látszólagos elvontsága és érthetetlensége ellenére – nagyon is létező világot igyekszik megragadni; az álmok és a tudatalatti világát, hogy végül a legkülönbözőbb eszközökkel visszatükrözze az intuíciókat, a véletlen képzettársításokat és mindent, ami az emberi lélekben eltemetve rejtezik. Olyan mélyre ás, amilyen mélyre a korábbi művészi szemléletmódokkal szinte lehetetlen volt, a szürrealisták ugyanis a spontán asszociációk, kósza gondolatok szabadon engedésével utat nyitottak korábban kiaknázatlan területek felé. Szándékoltan kutatták az érzékelt világ, azon belül is a már jól ismert tárgyak mögött meghúzódó egyéb jelentéstartalmakat, ami hihetetlen érdekes eredményeket szült, megkérdőjelezte a vizsgált dolgok eredeti rendeltetését és új megvilágításba helyezve azokat, a “valóság” újraértelmezését vonta maga után.

Giorgio de Chirico: Mystery and Melancholy of a Street

Remedios Varo: Encuentro

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kevés izgalmasabb terület van a tudatalattinál, ami sokféleképp megközelíthető, de egyik legérdekesebb módja René Magritte agyából pattant ki. Magritte a körülötte lévő tárgyak és elnevezéseik kapcsolatát vizsgálta úgy, hogy közben megpróbált tudatosan elszakadni a beidegződésektől, és a maguk pőre, jelentéstelen mivoltában kezdte megfigyelni mind a tárgyat, mind pedig az annak megnevezésére szolgáló betűsort. Így egy idő után oda jutott, hogy az illető tárgy neve abszolút elszakadt eredeti hordozójától és önálló életet kezdett élni, szemlélőjének pillanatnyi hangulatától függő asszociációkat felszabadítva. És persze ugyanez történt a vizsgált tárggyal is, mely minden alkalommal új és új, eddig ismeretlen arcát mutatta meg. Így egy olyan világ tárult fel a szürrealisták előtt, mely a lehetőségeknek addig elképzelhetetlenül széles skáláját villantotta fel, tehetségük pedig abban segített, hogy ezt mások számára is elérhetővé tegyék.

Mindez pedig elvitathatatlanná teszi a szürrealizmus fontosságát, akár még a művészetekből kitekintve is.

Vajon van-e a sótartónak titkos élete :)? Mi történik a fiók mélyében, amikor mi nem látunk bele, és lehet-e egy kanálnak vagy egy cipőnek a megszokottól eltérő, önmagából eredő és önmagáért létező rendeltetése? Vagyis, másképp megfogalmazva, lehet-e másként is érzékelni a világot, mint ahogy eddig tettük?

A szürrealisták másik fontos célja a tudatalatti és a valóság kapcsolatának kapargatásán kívül az volt, hogy műveik szemlélőit szándékosan összezavarják, meglepjék, ezáltal újfajta gondolatokat és gondolkodásmódot generálva bennük. Vagyis, hogy előcsaljanak belőlük egy olyan, a megszokottól elrugaszkodott látásmódot, melyet csakis az abnormalitás, az érthetetlenség képes felszínre hozni. És ezzel véleményem szerint nagy szolgálatot tettek az emberiségnek; kár, hogy sokan egyfajta sznobizmusnak tartják ezt a művészeti irányzatot, csak azért, mert nem veszik a fáradságot arra, hogy értelmet keressenek benne.

Egyébként mindezt csak azért írtam le /na jó, nem :)/, hogy a végére oda-biggyeszthessem ezt az idézetet Max Ernst-től, amit imádok:
“Amikor egy esernyő, amelynek ártatlan rendeltetése egyszer és mindenkorra adottnak tűnt, egyszer csak egy másik, tőle nagyon különböző és nem kevésbé abszurd tény, a varrógép társaságában találja magát, méghozzá egy olyan helyen, a boncasztalon, ahol egyikük sem érezheti magát elemében, akkor, és pusztán ezáltal, e dolog megszabadul ártatlan rendeltetésétől, és elveszíti önmagát; a relatív kerülőútján keresztül az abszolút hamisságból egy új abszolútumba jut, amely igaz és költői; az esernyő szeretkezni fog a varrógéppel. Ez a nagyon egyszerű példa jól megvilágítja az egész eljárás természetét. A szerelmi aktushoz hasonló tiszta cselekedeteket követő teljes átváltozás minden olyan alkalommal szükségképpen bekövetkezik, amikor adottak a kedvező körülmények – két olyan tény párosodik, amelyek nyilvánvalóan nem párosodhatnának, méghozzá egy olyan síkon, amely nyilvánvalóan nem felel meg a természetüknek.”

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: