Sztüx

Mélység. Szívdobbanás. Eufória. Egy percnyi pánik, majd elmerülök valami hűvös masszában. Nem félek. Ismerem ezt az érzést. Az élettől megfáradt testem immár az enyészeté, lelkemre pedig vár a megnyugvás, hogy a túlvilág, mint tékozló gyermeket, magához ölelve, az öröklét medencéjébe zárjon.

Ikarosz egy mocsaras parton tért magához, hol a fák a vízből nőttek, s a gizgazos fűcsomókat álmatag köd lepte be. Ugyan fiatal volt még, de pontosan tudta, hova került. Érezte a testén a holtak országának dermesztő üdvözlését, s hallotta a távolban zubogó Sztüx folyó hullámait, meg egy halkan dudorászó sötét alak dallamát, ki valahol távol, a vízen evezett. A fiú a zsebébe nyúlt, s boldogan konstatálta, hogy Daidalosz mestere rendesen eltemetette őt, s a hagyományokat tisztelvén, két pénzérmét helyezett a tanítványának a szemére, hogy azzal majd adózni tudjon a túlvilág révészének, a halál folyóján való átvitelért.

Az éneklő alak egy kákával benőtt földnyúlvány csücskéhez evezett, s apró hajóját egy meglepően hosszú evezővel igazgatva, kikötött Ikarosz közelében. Egy piszkos, fekete drapériát viselt, melynek csuklyája alól, arc helyett, egy torz koponya világlott ki, s mikor a fizetségre várva karját kitárta, csontkeze is láthatóvá vált.

— Örvendek Kharón – mondta fiú. – Vártam már erre a találkozásra.

— Csak az ostobák várnak ily találkozásra Ikarosz – mormogta a révész.

— Tudod a nevem?

— Én mindenkinek tudom a nevét. Bár ha ez nem így lenne, a tiédet akkor is tudnám.

— Ugyan miért? Talán számon tartotok engem idelenn?

— Nos, meg szoktam jegyezni azokat, akik istennek képzelik magukat. Repülő ember? Igen narcisztikus személy az, akit ilyesféle téveszmék gyötörnek. Tisztelned kellett volna az életet, ahelyett, hogy a Nap felé szárnyalsz, s még ma is örvendezhetnél a létezés legapróbb csodáinak.  De te semmibe vetted a társadalmat, s önző játékaiddal mulattad az időt, azt hazudván, hogy találmányaiddal az emberiséget szolgálod. Mond csak, ki vagy te Ikarosz?

— A tudomány embere vagyok, s Daidalosz tanítványa. A hitem ebben a két dologban megingathatatlan.

— Tudomány? Hol itt a tudomány? – tette szét a kezét Kharón. – Ez a holtak országa, s az itteni tudományt misztikumnak hívják. Hiába szárnyaltál a föld felett, e világban szemernyi hatalmad sincs. Nem térhetsz el a szabályoktól, nem hághatod át a határokat. Te is csak egy vagy a sok közül, kiknek a túlvilági boldogsága tőlem függ. Ha át akarsz jutni, fizetned kell.

— Nem lehetek túl jelentéktelen, ha ily hosszú monológgal köszöntesz engem. Fogadd el túlvilági honoráriumomat, s vigyél át engem a zavaros Sztüx vízén. – mondta, s az aranyérméket a révész kezébe nyomta.

— Meglátod Ikarosz, a halál folyóján evezve nem lesz kedved repülni. – A fiú beszállt a csónakba, majd Kharón az evezővel ellökte hajóját a mocsaras parttól, s tovasuhantak a ködös horizont felé.

— Messze van a túlpart? – kérdezte a fiú, de választ nem kapott.

A víz színe hamarosan megváltozott. A megszokott helyett, vöröses-narancssárgás fénnyel kezdett égni, a köd pedig felszívódott, s mélyfeketeséget hagyott maga mögött az égen. Sötét volt. Csak a víz világított. Gyengéd hullámai csábították Ikarosz lelkét, hogy elmerüljön a fénytengerben, s megfürdőzzék boldogságában. Ekkor jött a hang. Halkan, ritmusosan dobogott, s mintha mélyről, a víz fenekéről szólt volna kellemes dallama.

— Mi ez a hang? – kérdezte Ikarosz.

— A Sztüx – válaszolta érdektelenül a révész.

— Olyan, mint a szívdobogás… mintha élne a folyó – motyogta a fiú. – Gondolom elég régóta vagy itt.

— Ezt meg, hogy érted?

— Borzalmasan unod már ezt a feladatot, nemde? Ezért vagy ilyen mogorva. Egyszerűen eleged van már az emberekből. Mióta is csinálod ezt?

— Mióta létezik a világ – felelte bosszúsan Kharón.

— Hát az tényleg hosszú idő – hümmögött, s a távolba meredt. – Hol van már a túlpart?

Az állandó dobogás felerősödött, s a víz immár őrült tempóban kavargott alattuk. Mintha lélegezne, mintha a szíve dobbanna, lüktetve élt az ősi massza.

— Nézz csak a víz mélyére! – szólt a révész, mire a fiú először gyanúsnak vélte a kérést, de végül csak áthajolt a csónak pereme fölött. A látvány néma csodálatot festett fiatal arcára.

A folyó mélyén emberi alakok voltak. Begubózva, magzatpózban álmodtak, meztelen testükhöz pedig idegek, s hajszálerek tapadtak, melyek lüktetve szétszéledtek a Sztüx vizében. Külsőre hasonlítottak, de méretben változóak voltak. Némelyikük felnőtt arányokkal büszkélkedett, de a mélyebben lévőek, mintha gyerekek lettek volna még, sőt csecsemők.

— Kik ezek? – kérdezte Ikarosz.

— Emberek. Akárcsak te – mondta a révész, s mohón leste a fiú pillantásait. – Látod őket? Látod a bőrük színét, a fejük formáját, s gyenge végtagjaikat? Mind ugyanolyanok. Ti emberek, mind ugyanolyanok vagytok. Nézd meg őket! Szerinted számít, hogy az egyik paraszt volt, a másik katona, a harmadik pedig eunuch? Szerinted a repülő ember valaki a Sztüx vízében?

Ikarosz elengedte a füle mellett a révész becsmérlő szavait, s tovább érdeklődött a különös mélyvízi álomról.

— Mit keresnek itt? Nem a halottak országában kéne, hogy legyenek?

— Ott vannak.

— Ezt mégis, hogy érted? Hol a túlpart?

— Nincs túlpart. A Sztüx nem folyó, hanem az élet és a halál óceánja.

— Élet és halál?

— A halottak kilenc hónapot töltenek a víz mélyén, míg lelketlen testük meg nem fiatalodik, hogy innen távozva, új életként születhessenek meg a földön.

— A halál folyója életet ad a holtaknak? Én úgy születtem, hogy meghaltam? Anyám méhe ebben a magzattengerben ringatott? Odafent az emberek nem ezt mondják.

— Mondtam már, hogy a földi lét szabályai itt mit sem jelentenek. Tudomány, teológia… üres szavak, melyeket az ember teremtett, hogy megmagyarázza a világot, melyet tulajdonképpen sose érthet meg. Nem létező istenek láthatatlan alakjait bálványozzátok. Karmáról, purgatóriumról, mennyről, s pokolról hadováltok. De itt ez nem számít.

— Hogy lehet Hádész és az alvilág csak mese, ha a Sztüxön evezünk?

— Sok névvel illeték már az életadó vizet. Ti görögök Sztüxnek nevezitek, de ahány vallás, annyi név. Sose jutott még eszedbe összehasonlítani a különböző népek túlvilág képét? Mit gondolsz, engem tényleg Kharónnak hívnak? Nem számít, mit gondoltok, hisz az emberi faj mindössze a véletlen műve Ikarosz.

— Hogy nevezhetsz valamit véletlennek, amikor ilyen összetett rendszer táplálja azt? – mutatott a vízre Ikarosz.

— A te életed véletlen! Az ő életük véletlen! – célzott a víz mélyén nyugvó testekre. – Az emberiség élete véletlen! Nem az emberek a csodálatra méltóak, hanem a Sztüx, a víz fogalma. A hatalmas világegyetemben meg-megjelenik, s önfenntartó létformák születnek a mélységéből. Nem tudni hogyan csinálja. Olyan, mint valami sejtforrás, amely vírus módjára élettel fertőzi meg az üres mindenséget. A Földön megjelent a víz, s megszületett belőle az ember. A Sztüx a csodálatos. Te csak a véletlen játéka vagy Ikarosz.

— Ha ez így van, akkor ki vagy te? – kérdezte Ikarosz.

— Én a víz teremtménye vagyok, s alakom változó. Te egy lecsupaszított váznak látsz engem, egy szellemnek, ki aranypénzekért révész munkát vállal. Sőt, az összes görög így lát engem, mert csak így tudtok elképzelni. Azonban más népek gyermekének, más alakot öltök. A feladatom attól még ugyanaz; míg odalent a testek alszanak, s regenerálódnak, addig én vigyázom a lelkekre.

— Lelkek? A testeket látom, de hol vannak a lelkek?

— Egyet meg tudok neked mutatni – vigyorgott a révész.

— Hol van hát?

— Itt – mondta, s a fiú felé biccentett.

— Mi? Ezt meg, hogy érted?

— Nézd csak meg magad! – suttogott, s a vízre mutatott.

Mélység. Szívdobbanás. Eufória. Egy percnyi pánik, majd elmerülök valami hűvös masszában. Nem félek. Ismerem ezt az érzést. Az élettől megfáradt testem immár az enyészeté, lelkemre pedig vár a megnyugvás, hogy a túlvilág, mint tékozló gyermeket, magához ölelve, az öröklét medencéjébe zárjon.

Az álomittas magzatok között már rég ott pihent Ikarosz.

Reklámok
Comments
3 hozzászólás to “Sztüx”
  1. Laura szerint:

    Hú… borzongató volt ez így hétfő délután. Érdekes ez az egész vízió, szinte láttam magam előtt a folyót, és benne az embereket. Különösen tetszett, hogy a vizet, amit általában meglehetősen hétköznapi tulajdonságokkal ruházunk fel, ilyen misztikus köntösbe öltöztetted.

    Nagyon tetszett ez a novella – amit különösen bírok benned, hogy mindig képes vagy meglepni minket egy az addigiaktól gyökeresen eltérő témával. A misztikus-filozófiai elemeket pedig amúgyis imádom egy történetben, úgyhogy maximális gratula :).

  2. voogergo szerint:

    Örülök, hogy ilyen jó véleménnyel vagy róla, mert eddig nem sok visszajelzést kaptam. Nos, igen, próbálok mindig valami új témával előrukkolni, hisz ugyanazt többször megírni értelmetlen és unalmas lenne.
    Mellesleg lehet drukkolni, mert ezt a szöveget egy pályázatra írtam. Március 10.-én derül ki a végeredmény, de a jó hír, hogy a 3 zsűritagból, egy már elárulta, hogy ő igennel szavazott. :)

  3. Laura szerint:

    Kíváncsi vagyok az eredményre – és persze a többi pályázat eredményére is, ha jól emlékszem, azt említetted, többre is jelentkeztél.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: