Júniusi megjelenéseim

Június elején viszonylag aktív lesz az írói munkásságom, úgyhogy következzen egy kis összefoglaló arról, hogy mi is várható tőlem mostanában.

Szó-kincs 2011

Szó-kincs 2011 borító

A Szó-kincs 2011 az Aposztróf kiadó “irodalmi pályázatának legjobb műveiből összeállított antológia”. Már jó ideje vágyom rá, hogy kipróbálhassam magam más kiadó keretein belül is, s most úgy nézz ki, hogy a “Pár szó” c. novellámmal lehetőséget is kapok erre.

Megjelenés időpontja: 2011. június 2.

Ár: 2400 Ft., de az Ünnepi Könyvhéten 1990 Ft.-ért vásárolhatjátok meg.

Terjedelem: 264 oldal

Szó-kincs 2011 szerzőlista

A szerzőlistát olvasva sok ismerős névvel találkoztam; közülük kiemelném Keömley Annát, akivel ez immár a harmadik közös megjelenésem, Simon Erikát, akivel az Ígéretek 4 alkalmával ismerkedtem meg, és végül Bárány Andreát, aki egyszer meglepő versei mellett remek asztaltársaságával is szórakoztatott egy könyvbemutatón. Sokukat személyesen ismerem, de van akiket csak az internetről, továbbá vannak olyanok is, akikről sejtem, hogy kicsodák, ám művésznevük alapján nem mondhatom biztosra. Ismeretlen nevek is szerepelnek jócskán a listán, nos, az ő alkotásaikat kíváncsian várom.

Könyvhét és dedikálás

Az Ígéretek 5-tel egyetemben, a Szó-kincs 2011 is a 82. Könyvhét alkalmával fog megjelenni, ahol lesz egy kis külön pavilonja az Aposztróf kiadónak. Itt június 5.-én (vasárnap) 17.00. – 17.30 között én is megtalálható leszek. Ez elsősorban dedikálási időpont, de bárkivel szívesen beszélgetek bármiről, ha meglátogat engem.

A helyszín a Vörösmarty tér és a Váci utca sarkánál lévő 129-es pavilon lesz.

A kiadó szerzőinek dedikálási időpontjai

A kiadó honlapja

Ígéretek 5

Az Ígéretek sorozat folytatódik, és az eddigiekhez hűen én is publikálok benne. A mostani kötetben a “Random Valóság” c. novellámat olvashatjátok. Remélem sikerül elnyernem vele a közönség tetszését.

Megjelenés dátuma: 2011. június 3.

Ára: 2940 Ft. (A Lilaködben és a Garbo webáruházban 2350 Ft.)

Kapható: Alexandra és Líra könyvesboltokban, az Írók boltjában. Talán a multikban (Cora, Tesco Auchan) és Libriben is. De ezek még nem biztosak.

A szerzőlistát átfutva azt kell mondanom, hogy a már megszokott nevekkel találkozhatunk benne. Külön kiemelnék pár embert: Csomós Róbert, Karácsonyi Ibolya, Keömley Anna, Ordassy Károly, Párdi Petra, Pintér Máté, Simon Erika, Sütő Fanni, Zentai Eta. Kevés az olyan szerző, akinek ez lesz az első Ígéretek kötete. Részemről ebben azt látom, hogy a Garbo kiadónak sikerült végre kialakítani egy állandó író-költő csapatot, ami szerintem remek dolog.

Könyvbemutatók Budapesten és Szegeden

06.03. péntek 19 óra
06.04. szombat 16 óra
06.05. vasárnap 18 óra
0.06. hétfő 19 óra

Helyszín: Lilaköd Könyveskávézó, Budapest XIII. ker. Tátra utca 22.

http://www.lilakod.garbokiado.hu/

A szombati alkalmon előreláthatólag nem leszek ott, a többin igyekszem majd megjelenni. Bővebb, frissebb információért figyeljétek a Facebook oldalam. Ezen alkalmakkor általában fel is olvasok.

Az Ünnepi Könyvhét keretében Szegeden is lesz egy bemutató.

06.08 szerda 16.00. Garbo kiadó pavilonja
"Ígéretes" szerzők dedikálnak
06.08. szerda 17.30. Nagyszínpad
Szecsődy Péter (Író, Garbo kiadó főszerkesztője) beszélget az Ígéretek antológiasorozat szerzőivel.

Ha minden jól megy, akkor ezen én is ott leszek. Bővebb, frissebb infóért ismét figyeljétek a Facebook oldalam.

Kiadó honlapja

Bár az én novelláimat ingyen, online is olvashatjátok, ajánlom mindenkinek ezeket az antológiákat. A minőség ritkán függ össze az ismertséggel, és eddigi tapasztalataim alapján azt mondanám, hogy nagyon jó szerzőket is felfedezhet az ember az ilyen jellegű műveket olvasva. Ami viszont számomra fontosabb; aki ráér és van kedve hozzá, jöjjön el valamelyik programra! (Ismerősök és ismeretlenek egyaránt) Ezzel jelentősen támogatnátok az írói pályafutásomat és nem mellesleg nekem is nagyon jól esne, minél több olyan emberrel találkozni, aki szereti, amit csinálok. A programok után pedig bárkivel szívesen beszélgetek egy jó kávé, tea vagy sör mellett.

Találkozunk júniusban!

Like This!

Reklámok
Comments
5 hozzászólás to “Júniusi megjelenéseim”
  1. Laura Ludvig szerint:

    Hú, gratulálok Gergő! Remélem jó sokan tolonganak majd az asztalod előtt :)!

  2. voogergo szerint:

    Köszi! Remélni én is remélem, de azért nem hiszem. Nem vagyok valami profi marketinges. :)

  3. szigetimarta szerint:

    Gratulálok! Ez nagyon jó elfoglaltság lesz, és én is remélem sokan lesznek akik érdeklődnek.

  4. voogergo szerint:

    Köszi mindenkinek! Elfoglaltságnak remek, csak bárcsak ne a vizsgaidőszak közepén lenne mindez.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: