Kandinszkij: Könnyed bagatellek

A napokban el kellett költenem a munkahelyemen kapott éves könyvpénzt. Nagy összeg négyezer forint. Manapság amikor annyiba kerülnek a könyvek vicces ez a dolog, és mivel megengedték, naná, hogy bementem a kedvenc antikváriumomba és vettem két művészetelméleti könyvet.

Az egyiknek a címe absztrakt festészet. El is kezdtem olvasni, és az előszó ami eddig nagyon tetszett. Fog más is, látom a tartalomban, de azt majd kellő időben idézgetem.

„ Előjáték

Egy rendkívül keskeny kép van előttünk. Nem terül el szélesen, nem terpeszkedik, hanem karcsún kúszik fel, mintha belső könnyedség mozgatná. A keret kékes rózsaszínben csillog, ezt a színt azonban a művész nem egyenletesen kente fel, hanem saját magában árnyalta, maga ez a szín is könnyű, mint a pirkadat első fuvallata. A szinte áttetsző keretben lebegve, szemünkbe világít a sárga szín: a jó termés színe, amely az embert egy nyári napra vagy az a érő mezőkre emlékezteti. Helyes dolog-e ilyen módon a tárgyak világára gondolnunk? Helytelen volna, ha tárgyakat „látnánk bele” a kép formáiba. De  ezt nem is tesszük, csupán azt akarjuk mondani, hogy a színek és formák is kifejezhetnek valamit, és sokatmondóan emlékeztethetnek bizonyos dolgokra vagy helyzetekre. Egészen egyszerű dolgokból indultunk ki: a formákból és az alapszínekből. Ezeket az egyszerű dolgokat azonban komolyan kell venni, hiszen megadhatják egy kép hangulatát. Ezen a képen a súlytalanságot, boldogságot fejeznek ki.

Ha áttekintjük a belső mezőt és világos, de nem sematikus beosztásait, ismét találkozunk a keret színével, néha ugyanazzal a színnel, néha pedig változataival, amelyek a hűvös rozsdabarnától a tüzes vörösig minden árnyalatot tartalmaznak. Így a vidám szín, mint egy szövedék, elterjed az egész felületen, ez a szín – ahogyan változik -, szinte lélegzik.  A rózsaszínnek ezek a változatai ismét kifejezésre juttatják a kép hangulatát.

De a vöröses árnyalat a sárga alapon életre kelt egy ellenszínt is, amely már ott lappangott benne: a kéket. A csendes és lassan tovakúszó színszövedék hangosabb és gyorsabb válaszra talál. Hol élénken felragyog a kék, hol elhalványul, hol pedig zöldbe megy át. Bár ez a szín nem foglalja el a képfelület nagy területét, jelenlétével fontos szerepet tölt be. Talán fokozza az alaptónus szelídségét? Nem, hanem feszültséget teremt.

Míg a keretet és az alapot a színek szempontjából kell szemlélni, a  középső mezőben nem a színek, hanem a formák szerepe a döntő. Ezek a formák valamennyien finomak, törékenyek, mintha a lehető leghalkabban szeretnének jelen lenni. Nem tolonganak, nem lökdösnek. Játszanak. Mintha gyermeki kedély teremtményei lennének: a játékosság költeményei. Ezek a formák is részt vesznek a kép könnyed hangulatának kialakításában.

A formák két módon jelennek meg: szabályosan és szabálytalanul. A szabályos formák baloldalt alul, lehetőleg egyszerűen jelentkeznek, egyenes vonalak képében, melyek felváltva hol fehérek, hol zöldek. Vannak olyan zeneművek, amelyeknek a kezdetén többször ugyanaz a hang ismétlődik meg, vajon a zeneszerzőhöz hasonlóan cselekszik-e itt a festő? Fent jobboldalt vízszintes és függőleges vonalak keresztezik egymást, mint amikor bizonyos zenedarabok bevezetéseként hangokat és ellenhangokat tisztáznak. Ezután oldódik a díszítőelemek mértani szigora: város tervrajzára emlékeztető képződmény, fekete és piros pontok és négyzetek sorai, szabadabban szétszórt pontminták vagy tömörebb, összekuszáltan elrendezett téglalapok alakulnak ki.

Végül tehát a szabályos birodalma érintkezik a szabálytalan birodalmával, a matematikai átmegy a matematikailag már felfoghatatlanba, és az általánost elnyomja a részletek gazdagsága. Csak úgy hemzsegnek az egyedi formák. A kis forma-egyéniségek nagyon is a saját akaratuk szerint viselkednek. Ezek a formák kígyóznak, fickándoznak, összecsukódnak, vagy sokoldalúan kitárulkoznak, ezek a formák kemények, vagy puhák, hegyesek vagy gömbölyűek, határozott irányba tartanak, vagy cél nélkül hányódnak. Hol egyedül marad egy alak, hol pedig több figura társul egymással: lazán érintkeznek, vagy kuszán egymásra zsúfolódnak. Ez a fantázia világa.

Amikor Vaszilij Kandinszkij 1937-ben a könnyed bagatelleket megalkotta, hetvenegy éves volt. Addig már sokat átélt. Hazáját, Oroszországot egy idő után el kellett hagynia. Kemény küzdelmek és művészi fejlődés tizenöt esztendeje következett Németországban. Később származása miatt a nemzeti szocialisták törvényen kívül helyezték, és ötven művét elkobozták,  hogy megsemmisítsék őket. Kandinszkij Párizsba vonult vissza. Ott festette ezt a  képet, amelyben egész életbölcsességét foglalta össze. Ebben hirdeti, hogy a tiszta derűt a legnehezebb elérni, és ez a legszebb az életben. Az amit itt a báj egy mozdulatával megmutat, a valóságban létünk komoly tartalmát képezi, a változás és a mérték, a fantázia a rendezettség közti lüktetést: aki csak a szabályosat akarja, megdermed, aki csak a szabálytalant akarja szétesik. Mindennapi életünk állandóan visszatérő, merészséget kívánó és feszültséggel járó feladata, hogy a szabályosat és a szabálytalant együtt tudjuk megélni és kifejezni. Az egyik oldalon értelem és törvény, a másik oldalon pedig az, ami értelem és törvény ellen és felett van – ellentétes tendenciáknak ez a küzdelme gyakran szétszakadással fenyeget bennünket. De a bölcs öreg mester elárulja nekünk, hogy ennek a derűnek a titka, hogy mindent távolból és játék közben szemléljünk. Gyerekeknek és isteneknek már természettől fogva ilyen a szemléletmódjuk. Örvendezzünk a kép kozmikus játékán, amelyből sem az értelem, sem az értelmetlenség nem hiányozhat.

Szeretném ha az enyém lenne ez a kép. Szeretném nézni, amikor fáradtnak, lassúnak, ernyedtnek érzem magamat. Nagy szükségem lenne rá, mert néha – komolyságom börtönében – túlságosan is felnőtt vagyok.

„Előjáték” – ez legyen a címe ennek a rövid képszemlélésnek. Vezérmotívumai a következő fejezetekben minduntalan fel fognak bukkanni.” Heinrich Lützeler

Ezzel talán hozzájárulok az absztrakt képek szemlélésekor bennem elinduló gondolatok megmutatásához. Amikor elolvastam a fejezetet, rájöttem, hogy hallottam én ezt már valamikor, és beépült az én gondolkodásomba is ez a játékosság, amikor egy képet szemlélek. Talán amikor az életben sok mindent megélek is. Persze vannak komoly dolgok, de meg kell tartani a változatosságot az életben, a monotonitásnak is helye van, de csak akkor, ha nem csak az van, hanem várható hogy megtöri valami ami kizökkent belőle. Most ennyi.

Reklámok
Comments
3 hozzászólás to “Kandinszkij: Könnyed bagatellek”
  1. ladogabor szerint:

    “aki csak a szabályosat akarja, megdermed, aki csak a szabálytalant akarja szétesik”
    Nekem ez a mondat tetszett leginkább. Talán ez foglalja össze legjobban, hogy miként lehet értékelni bármilyen művészeti alkotást.

  2. szigetimarta szerint:

    Hát igen, és az életre is ez vonatkozik nekem…… a monotonitás a túl szabályos élet olyan mintha megdermedt volna az ember az időben…..és térben.

  3. Laura szerint:

    Nagyon jó ez a kis szöveg, köszi, Márta!

    Egyébként nekem is tetszik olykor egy-egy abszrakt kép, de ahogy itt is írják, jó, ha emlékeztet minket valamire, még ha nem is annyira konkrétan, de legalább sejtelem szintjén. Én legalábbis csak azokat az absztrakt műveket szeretem, amit valamihez kötni tudok magamban, hisz csak akkor ragadhat meg valami, ha valamilyen szinten érezni és érteni tudom, ehhez pedig a minimális kapcsolat az általunk érzékelt dolgokkal szerintem kell.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: