elszabadulva.

termelődik bennem a gyűlölet
szerveimben felbugyog,
s szívem alig bírja már.
felszakad, s kihányom (rád)
rajta hagyom bőrödön.
aztán egy percre jobb lesz
kevesebb szívdobogás…

félsz? én sem félek tőled.
pláne mióta nap sütött a szemedbe
és én kitöröltem belőle a sugarakat.
majd nedves kezem szádra helyeztem
s lemásoltam szép körvonalát
mi ráillett ajkamra. ráolvadt.

a testek egymásra dőltek
aztán le és fel,
ahogy a mellkas, ha az ember
szívja be az oxigént;
ha hevesen gyorsul,
ha gyengéden megáll,
és vele együtt az élet is talán.

hirtelen fellángolás. őrület
olyan, mint mikor a függő
kezéből kiveszik függősége tárgyát
és öntudatlanná válik,
elveszíti értelmét
sikolt – megnyugszik
eljut a határig,
amikor már mindegy a volt.

kikaparlak a szívemből,
mint embriót az anyaméhből
mielőtt még belenő…
és otthonra talál.
aztán újra függés – könnyek – hiány.
ezüst tálcán a kiszedett
roncsolt szívdarabok,
amiket kapkodásom okozott.
meg a rám maradt a nyugalom
és a cigarettafüst
amibe hiányod gyakran belenevet

összeolvasztom a napokat
egyik sem az enyém már
csak amikor emlékezem
s szétválik egyiktől a másnap
akkor kérdezgetem csak magamtól
újra és újra és újra
mit tettem?
jaj! mit-tet-tem.

Reklámok
Comments
5 hozzászólás to “elszabadulva.”
  1. Laura Ludvig szerint:

    Ennél szintén hasonlókat érzek, mint amit az Eltűnt idő homályához kommenteltem.

  2. Nagy Cecília szerint:

    Érdekes, látomás szerű vers, kicsit hajaz az impresszionista hangulatra bennem. A gondom annyi, hogy nem érzek benne cselekményt. nincs ok, csak okozat.

  3. czmoni szerint:

    Igen, és ez furcsa, mert ahányszor elolvasom én is érzem benne, amit írsz, viszont sokszor úgy vagyok, hogy nem minden ember ugyanazt az okot találja, de valahogy az okozat mégis nagyon sokszor ugyanaz. Sokszor csak utólag gondolkodunk és megbánjuk a tetteinket. Nem az út a fontos, hanem a legvége, amikor és ahogy feladjuk vagy éppen csak az utolsó lépések vagy azok a döntéseink, amik megváltoztatnak mindent, függetlenül attól, hogy milyen dolgok vezettek el ezekhez a döntésekhez. És, ahogy írtam is, bármennyire is vagyunk egyediek és megismételhetetlenek egytől egyig, a döntéseink és a bűnbánatunk sokszor ugyanaz.

  4. Nagy Cecília szerint:

    Én pedig pont azt a konkrétumot hiányolom a versből, amiről beszélsz. Anélkül te mint egyedi érző lény távol maradsz az olvasóidtól, és csak általánosságokat fognak látni, amiket persze mind megélünk, mégis…

  5. czmoni szerint:

    értemértem. igyekszem ezt is figyelembe venni. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: