Kép

Régen kezdtem el ezt a képet festeni, de csak mostanában fejeztem be.
Várom a kritikákat!

!

Reklámok
Comments
4 hozzászólás to “Kép”
  1. czmoni szerint:

    szerintem jó lett, színileg is meg arányaiban is, viszont vegyesek az asszociációim, ha lehet esetleg egy címet kérhetek hozzá? :)

  2. Laura szerint:

    Nekem továbbra is a villanypóznás képed a favorit :).

    Én úgy gondolom, egy picit jobban kidolgozhattad volna a képet – a hátteret, a formákat. Így kicsit üresnek érzem, illetve én sem látom annyira, hogy mire akartál utalni vele, mi lenne a mondanivaló. Bár tudom, hogy ezt nem kéne a szánkba rágni, de valahogy nem értem a koncepcióját.

  3. voogergo szerint:

    Rögtön a Sixtus-kápolna Michelangelo festménye ugrott be róla. Amúgy nekem tetszik, és számomra a mondanivaló is érthető, azonban abban egyetértek laurával, hogy jobban kidolgozhattad volna a képet.

  4. ladogabor szerint:

    Köszönöm a kommenteket!

    A kidolgozással kapcsolatban igazatok lehet, túl egyenletes a ritmusa és a formavilága is, pláne ha összehasonlítjuk azzal a stílussal, amit követni kívántam vele.
    Viszont mikor készítettem, inkább a mondandóra helyeztem a hangsúlyt és a látványt is ennek vetettem alá: egy sivár környezetbe helyetem el az alakokat; a meghatározhatatlanba akartam tenni valami nagyon éleset, valami nagyon körülhatároltat, valami nyerset. Ez talán túl jól sikeredett: nem hagytam teret a továbbgondolásra, sem a néző saját érzelmeinek. Mondhatni önző voltam mikor megalkottam: “ezt akarom mondani, és mást semmit”, így a kép nem beszélget a nézővel, pusztán kijelent valamit.
    Amire inkább odafigyeltem az a kép mondanivalója. Balról jobbra, fenntről lefelé… röviden előre halad a cselekmény, időben a múltből a jövőbe.
    A néző tekintetét először a középpontba helyezett zöld ragadja meg (a nagyon erős színkontraszt miatt) és innen kettő felé haladhat, előbb “erre”, majd visszatérvén a virágra tovább “arra”.
    A hóvirág a remény szimbóluma. A csontkéz az elmúlt idők, az előző generációk jelképe, és a húsvér kéz ebben az értelemben az eljövendő generációé.
    Azért nem egy öreges kezet választottam a csont helyett, mert a kép azt a pillanatot örökíti meg, mikor a reményen kívül már nincs mit átadni.

    Kérdezték már hogy akkor hol vagyok én ebben a képben, én vagyok a csont, vagy a kéz, vagy a virág?
    A helyzet az, hogy fordítva állunk a dologgal: nem én vagyok a képben, hanem a kép egy érzésem megtestesítése.

    Lehet hogy így túl sokat mondam valami egész kevésről, jobb lett volna ha csak egy címet mondok, valamit ami tömörebb a kép sugallásánál, de tudom magamról, hogy sajnos elég rossz címadó vagyok.
    Lehetne talán: “Utoljára”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: